Újabb hiánypótló magyar történelmi film – Az Árpádok felemelkedése az államalapítás ünnepén debütál
2023. augusztus 19. 09:01
Augusztus 20-án, a Duna Televízióban látható először Az Árpádok felemelkedése című történelmi ismeretterjesztő film, amely átfogó képet ad a 9–10. századi magyar történelemről. A készítők olyan, korábban mozgóképen még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattak, mint Anonymus Gesta Hungaroruma vagy Kálti Márk Képes krónikája.
2023. augusztus 19. 09:01
6 p
25
4
51
Mentés
Minden nép számára felemelő érzés megismerni saját eredettörténetét, nem csoda, hogy már középkori krónikásaink is fontosnak tartották a magyarság első történeteinek lejegyzését. Közös emlékezetünkben élénken élnek a mondáink, a turulmadár, a csodaszarvas mítoszai, Álmos és Árpád vezér pedig a korai magyar történelem első ismert államférfiai.
A 9–10. század történetét átfogóan bemutató ismeretterjesztő film mind ez idáig mégsem készült. Ezt a több évtizedes hiányt pótolja Az Árpádok felemelkedése,
amely illusztrált jelenetekkel, ismeretterjesztő módon ered Álmos, Árpád és a magyarság nyomába.
A filmben a jól ismert regéinken túl, a korabeli források feldolgozásával, jeles szakemberek közreműködésével mutatják be a magyarok korai történelmét, amely egyúttal a következő évszázadokat meghatározó Árpád nemzetség egyedülálló felemelkedéstörténete is.
„Büszkék vagyunk rá, hogy neves szakemberek, hagyományőrzők és szakmai intézmények álltak a kezdeményezésünk mögé. Olyan, korábban filmben még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattunk, mint Anonymus Gesta Hungaroruma vagy Kálti Márk Képes krónikája. A kameráink előtt a szó szoros értelmében megelevenedett a magyar történelem: első stábként készíthettünk szuperközeli felvételeket ezekről a hét-nyolcszáz éves krónikákról. Bízunk benne, hogy korábbi munkáinkhoz hasonlóan Az Árpádok felemelkedése is integrálódhat a magyar oktatásba” – mondta Takó Sándor ötletgazda, producer.
A példaértékű összefogás eredményeként megvalósult alkotás készítői Sudár Balázs történész szakmai irányításával azon dolgoztak, hogy átfogóan, továbbá illusztrációs jelenetekkel mutassuk be ezt a nemzet számára jelentős témát.
„A korábbi filmjeinkkel számos előadást tarthattunk iskolákban, így megtapasztaltuk, hogy a diákok beleélését egy adott korszakba nagy mértékben segíti egy-egy rövid illusztráció. A korhű ábrázoláshoz hozzájárultak Tompa Balázs, Mestellér János és Kiss Attila vezetésével a korszak kiváló hagyományőrzői.
Így tudtuk megjeleníteni Árpád vezért is, akit Csórics Balázs színész alakít”
– tette hozzá Bárány Krisztián forgatókönyvíró-rendező.
A film kiemelt szakmai partnerei voltak: Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Anda Lovas Sport Egyesület, Foedus Orientalis Kulturális Egyesület, Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület, Zengő Nyíl Íjászegyesület, Apátistvánfalva Önkormányzata.
A filmben megszólaló szakértők: Sudár Balázs, Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai; B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus; Révész László, a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora; Szenthe Gergely és Soós Bence, a Magyar Nemzeti Múzeum régészei; továbbá Cs. Andrási Réka, a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész.
Az Árpádok felemelkedése a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Gyártója a Csillagos Ötös Film, producere Takó Sándor, forgatókönyvírója-rendezője Bárány Krisztián, szakértője Sudár Balázs, narrátora Csernák János, zeneszerzője Cseh István.
Dargay Attilának olyan mára klasszikussá vált családi mesefilmeket köszönhetünk, mint a Lúdas Matyi, a Vuk vagy a Szaffi, legnagyobb álma azonban a hetvenes években készült vázlataival együtt a fiókban maradt. Egészen mostanáig: csütörtöktől mozikban a Csongor és Tünde animációsfilm-adaptációja.
Különleges zenei programmal indul az április a fővárosban: április 3. és 5. között ismét megszervezik a Budapest GipsyFestet, ahol a roma zenei élet színe-java megfordul majd. A programokról és a rendezvény küldetéséről kérdeztük a főszervezőt, Rostás Mihály Mazsit. De lapunknak Tóth Gabi is vallott arról, milyen kapcsolat fűzi ehhez a kultúrához.
Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.
Vámbomba, dolláruralom és világkereskedelmi rendszerváltás – Kohán Mátyás új műsorának, a Tempónak első adása tabudöntögető őszinteséggel tárgyalja a globális gazdaság átrendeződését.
Az egykori orosz elnökre a nyugati elemzők korábban úgy tekintettek, mint aki mérsékeltebb Putyinnál, azonban az ukrán háború kitörése óta Medvegyev elképesztő nyilatkozatokat tett.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 51 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyilas Miksa
2023. augusztus 20. 02:57
Milyen Árpádok? Talán Álmos ház felemelkedése!
Hitehagyott Vajkot meg jobb lenne már eltörölni.
Tök mindegy. hogy szkíta, hun vagy ugor. Valószínűleg mindegyik.
Az a lényeg, hogy Keletről jöttünk és kész.
Mondjuk a Szíriusz nekem nem fér bele az etnogenezisbe.
Azonkívül nagyon helyes, hogy készülnek ilyen filmek és a népi mitologizálás sem probléma, nemcsak az ősi indiai és zsidó mítoszoknak szabad, hanem nekünk is szabad. Akinek meg nem tetszik, válasszon magának etnogenezist. Van választék bőven.
"hozzájuk kötődik az a történet, hogy ők egy régi királyi család leszármazottai"
:-)
Ja, minden királyi család ilyen történetet talál ki magának, hogy a hatalmát igazolja. Régen ugyanis a származás sokat számított, az volt jogalap. Ma is számít, csak már nem annyit.
Julius Caesar meg Zeusz főistentől, Aineastól a trójai királyi családtól származott, és Romolus, Róma első királya is az őse.
Legalábbis a megőrzött történetek szerint.
Miközben az emberek általában már az ükszüleiket sem ismerik, nemhogy a sokkal korábbiakat.